Skócia írott történelme kétezer éves, a rómaiak ezt a területet Caledonia néven tartották számon, egy időre déli részét el is foglalták. Az első skót királyt, I. Kenneth-et Szent István királyunk előtt több mint százötven évvel koronázták meg. A skótok viharos és sokszor szomorú történelme szorosan összefonódott az angolokéval, 1707-ben a két ország egyesült. Skócia ma az Egyesült Királyság második legnagyobb országrésze, államfője a brit uralkodó, de önálló – korlátozott jogkörrel felruházott – parlamenttel rendelkezik.
A szoknya kötelez
A skótok az angolokhoz hasonlóan konzervatív, hagyományait tisztelő nép. Nemzeti identitásukra, történelmükre és jelentős történelmi személyiségeikre nagyon büszkék. Nagy-Britanniát mint úti célt itthon sokan pontatlanul csak „Anglia”-ként emlegetik. Utazóként nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi a különbség az angolok és a britek között: soha ne felejtsük el, hogy Skóciában (és nem Angliában) vagyunk!
Érdemes felkészülni arra, hogy skót földre érkezésünkkor (legkésőbb a szállodai szobánkban) érni fog minket egy-két apró meglepetés. A brit (és így a skót) hagyománytisztelet mellett talán egy kis tudatosság is van abban, hogy oly sok egyszerű, hétköznapi tárgy vagy tevékenység nem „kompatibilis” a kontinensen megszokottakkal. Ha mobiltelefon-töltőt vagy egyéb elektronikai eszközt szeretnénk a szobában használni, ne is kíséreljük meg azokat az ottani 110 voltos, háromágú falicsatlakozóba erőltetni.
Szerencsés esetben a recepción tudunk bérelni vagy vásárolni átalakítót. Ha erre nincsen mód, be kell érnünk a fürdőszobával, ahol általában van egy 220 voltos csatlakozó a kontinensről érkező villanyborotvák részére. Itt a komputerünket is feltölthetjük – ha elfér a csap körül. A fürdőszobában komoly teljesítmények számít, ha valaki rögtön megfejti a titkát, miként lehet vizet csalogatni a zuhanyrózsába a falon található különféle karok, emeltyűk és kerekek segítségével. A kézmosókban sokszor két csap van – egy meleg és egy hideg vizes – ebben az esetben nem is olyan egyszerű langyos vizet folyatni.
A magyar utazók legnagyobb része nem fog odakint autó volánja mögé ülni, de a gyakorlott vezetőnek még utasként is felmegy a pulzusa, amikor a helyi sofőr a körforgalomba beérve balra fordul. A bal oldalon zajló közlekedés egyébként az európai gyalogosokra a legveszélyesebb. Fényképezőgéppel a kezünkben szeretnénk átszaladni a túloldalra, mert talán onnan szebben sikerülne a felvétel… s ahogy gyerekkorunkban tanultuk: először mindig balra nézek, majd lelépek a járdáról… itt azonban a busz jobbról jön – erre nagyon érdemes odafigyelni!
Mint mondtuk, a skótok a hagyományaikat ápolják, ezért ne lepődjünk meg azon, ha egy elegánsabb parti vagy fogadás alkalmával még a húsz-huszonöt éves fiúk nagy része is skót szoknyában jelenik meg. Náluk ez nemzeti hagyomány, tartsuk hát mi is tiszteletben a tradíciót! Durva sértés is lehet, ha csodabogárnak vagy látványosságnak tekintjük ezt az öltözetet, és a megkérdezésük nélkül kezdjük kattogtatni a fényképezőgépünket!
Gasztronómia skót módra
A Brit-szigetekről – hasonlóan a többi északi országhoz – elsősorban nem a konyhaművészet jut az eszünkbe. Ez azonban csak addig van így, amíg egyszer nem töltünk ott pár napot. A skót konyha egyébként is reneszánszát éli, újra fölfedezik a régi recepteket.
A skót szállodákban gazdag svédasztalos kínálat várja az utazót ébredés után. Megtalálhatók itt a klasszikus szigetországi reggeli étkek, a főtt vagy sült kolbász, a különféle vagdaltak, pástétomok, grillezett zöldségekkel és a hozzájuk illő mártásokkal. A mi fogalmaink szerinti kiflit vagy zsemlét nem ismerik, a különféle lapos, magvakkal sütött kenyerek mellett a croissant a leggyakoribb péksütemény.
A skótok nagyon kedvelik a leveseket, legtöbbjüket krémleves formájában tálalják. Természetesen nemzeti eledelnek számít a marha- vagy báránysült is. Feltétlenül érdemes megkóstolni a haggist, ez nem más, mint birkagyomorba töltött, fűszerezett, darált belsőség zabliszttel keverve. Panírozott gombóc formában kisütve hasonlít a mi fasírtunkhoz, de annál lágyabb. Földrajzi elhelyezkedésükből adódóan rengeteg halat fogyasztanak: lazacot, heringet, tőkehalat – sózva vagy füstölve –, de nem maradhatnak el az étlapokról a tenger gyümölcsei sem. Akár előételként, akár a fogások lezárásaként szívesen kínálnak kecskesajtot. Nagyon szeretik a süteményeket, a kínálat ezekből is gazdag. Mindenképpen ki kell próbálni a legismertebb skót süteményt, a shortbread nevű vajas kekszet, nagyon finom és rendkívül laktató – uzsonna gyanánt vagy önálló fogásként is megállja a helyét.
Michelin-csillagos főzőiskola
Arról, hogy a skót konyha bátran felveheti a versenyt bármivel, én is meggyőződhettem Edinburgh-ban, Martin Wishart főzőiskolájában. Martin – aki Skóciában legalább annyira népszerű, mint Angliában a szintén skót születésű Gordon Ramsay) 1999-ben nyitotta meg éttermét feleségével, az első Michelin-csillagot 2001-ben kapta meg, amelyet azóta évről évre büszkén viselhet. A népszerű séf néhány évvel ezelőtt indította be rendkívül népszerűvé vált főzőiskoláját az étteremtől ötpercnyire. A lelkes jelentkezők felkészültségüktől és érdeklődésüktől függően több osztályba is jelentkezhetnek, a kezdő szinttől egészen a mester fokozatig. Az oktatások minden esetben egynaposak, reggel kilenctől délután háromig tartanak. Az oktatóteremben iskolapadok helyett több sorban elektromos tűzhelyek és konyhai munkalapok sorakoznak a legkorszerűbb szagelszívókkal felszerelve. Az oktató fölött ferdén elhelyezett tükörben minden hallgató láthatja, hogy mi készül a fazékban. A tanteremhez egy nagyon elegánsan berendezett étkező is tartozik, ahol a tanulók vagy a vendégek meg is kóstolhatják a „tananyagot”.
A rövid bemutató mindenkit meggyőzött arról, hogy érdemes kiemelten számon tartani a skót konyhát. Az ételek a televíziós műsorokból ismert pörgő gyorsasággal készültek el. Martin Wishart bevallott célja a modern francia konyha elemeinek ötvözése a hagyományos skót receptekkel, az elfogyasztott vacsora menüje ennek megfelelően alakult. Megkóstolhattuk az előételek előételét, a gomba-cappuccinót szarvasgombaolajjal; majd házi füstölt lazacot mazsolás, savanyú almaágyon; főételként őzgerincfilét grillezett salátával, feketegyökérrel és kecskesajtos gnocchival. A desszert whiskyparfé volt shortbreaddel.
Egy Michelin-csillagos à la carte menü ára hatvan font, egy hatfogásos menü hatvanöt fontért fogyasztható el. További ötven fontért egy hat kisebb üvegből álló borkollekciót is rendelhetünk a sommelier nagy örömére. Hogy ennyi pénzt megér-e egy Michelin-csillag? Döntse el maga az utazó Edinburgh-ban!
Nessie és a Skót -felföld
Ki ne hallott volna a Loch Ness-i szörnyről? Skóciában Nessie-nek becézik, s bár a róla szóló legendák közel ezerötszáz évesek, létezését soha nem sikerült bizonyítani. A vele kapcsolatos hírek 1933-ban, egy állítólagos ismételt észlelés után valóságos médiaszenzációt jelentettek, egy évvel később fénykép is készült róla. A kép alapján Nessie leginkább egy dinoszauruszhoz hasonlít, de az állítólagos megfigyelők szerint semmi más nem írható a számlájára, mint hogy úszkál a tóban. Ez pedig hosszú távon nem túl érdekes sajtóhír (főleg azután, hogy a fényképről kiderült: hamisítvány). Miután a helyenként 200 m mély, 5°C átlaghőmérsékletű tóban élő dinoszauruszfaj létezésének lehetőségét tudományosan már több oldalról is bizonyították, Nessie az utóbbi évtizedekben inkább már csak érdekesség – és persze kitűnő „brand” a helyi idegenforgalom számára. A környéken mindenhol (a leginkább Süsü sárkányra emlékeztető) Nessie mosolyog ránk hűtőmágneseken, kulcstartókon, könyvjelzőkön, bögréken, pólókon és még ki tudja hányféle ajándéktárgyon.
--------------------------------------------
Keretes:
Loch Ness, Skócia egyik különlegesen szép tája a jégkorszak felszínformáló munkájának eredményeképpen létrejött számtalan tó közül az egyik legnagyobb. (A loch skót szó, tavat jelent, a ness angolul földnyelv, fok). Átlagos mélysége 132 méter, közel 40 km hosszú, szélessége átlagosan másfél kilométer.
---------------------------------------------
A tó partján fekszik a romos állapotban lévő, ám így is lenyűgöző Urquhart vára, mely a középkorban Skócia egyik legnagyobb erőssége volt. Jelenleg az ország egyik legnagyobb forgalmú idegenforgalmi látványossága, melyhez modern látogatóközpont kapcsolódik. Az itt található kiállításon és a kiállítás részeként megtekinthető filmen megelevenedik Skócia viharos történelme, emellett pedig számos középkori leletet tekinthet meg a látogató. A fő látványosság mégis maga a vár, amely magányos lakótornyával magabiztosan uralja a Loch Ness-i tó képét. Külön érdeme ennek a Skót Nemzeti Vagyon tulajdonában lévő történelmi nevezetességnek, hogy a romos várfalakról visszanézve a látogatóközpont épülete és a mellette található parkoló szinte észrevétlenül bújik meg a magas sziklákról lebukó erdő fái között. Felejthetetlen élmény – kár volna kihagyni.
A hajdani gleccserek munkájának köszönhetően nem csak a Loch Nesshez hasonló mély tavak vagy zöldellő erdőkkel határolt kisebb tengerszemek jelentik a jellegzetes tájképet. Invernessből, a Skót-felföld fővárosából Edinburgh felé autózva bizony sokszor hosszú mérföldeken keresztül sivár, unalmas és kopár hegyek közt vezet utunk. Az itteni sziklás hegyeken a termőföld olyan vékony, hogy azon egyetlen nagyobb növény sem tud megkapaszkodni. A táj egészen kísérteties – sehol egy fa, bokor vagy település. Valóban az lehet az érzésünk, hogy a világ végén járunk.
……………………………
Keretes:
Valahol, a világ végén, kopár és kietlen hegyek között, az egyik kanyar után pillantjuk meg a The House of Bruar épületegyüttesét. Bármilyen meglepő, Bruar egy hatalmas bevásárlóközpont – a semmi közepén. Ne a klasszikus hipermarketre vagy plázára gondoljunk. Talán leginkább egy nyugat-európai benzinkút mellett található modern üzlethez és étteremhez hasonlít – mondjuk harmincszor akkora alapterületen. Tulajdonosa az elmúlt csaknem két évtizedben szinte minden esztendőben bővített az építményen – a terjeszkedésre itt rengeteg hely van. Tőle tudtuk meg, hogy a látszólag kietlen környéken létesített üzletközpont nagyon is tudatos döntés eredménye: félúton található a skót főváros és a Skót-felföld nagyon népszerű horgász- és vadászterületei között. Ennek köszönhetően az üzletek melletti út forgalma hatalmas. A The House of Bruar határozott célja: skót termékeket kínálni – Skóciában. Minden megtalálható itt, ami Skóciában készül – az élelmiszerektől a ruhaneműkön át egészen a lakberendezésig. Hogy mennyire volt tudatos és jó döntés egy hatalmas üzletházat a világ végére telepíteni? A látogatók száma évi 1,2 millió, pontosan annyi, mint az edinburgh-i várba évente belépőjegyet váltók száma…
Edinburgh egyórai ágyúja
Edinburgh, bár Skóciában (Glasgow után) csak a második legnagyobb város, 1437 óta Skócia fővárosa. A Forth folyó tölcsértorkolata mentén fekszik, az Északi-tenger közelében, Skócia keleti partján.
Az 1820-as években épített Princes Street Gardens kertjeinek széles sávja osztja ketté a belvárost. Az északi oldalon van a Princes Street és az újváros, amelynek rendezett, hálós szervezésű utcáiban találhatjuk a legszebb György-kori épületek sorát. A déli oldal összképét az edinburgh-i vár határozza meg, amelyet egy, már nem működő vulkánból keletkezett sziklás csúcsra építettek. 1920 óta tartozik a városhoz a tulajdonképpeni kikötő, Leith, melynek öntudatos lakói állítólag azóta is bánják a csatlakozást. Leithben mindenképpen érdemes felkeresni Loch Fyne tengerparti éttermét, ahol elsősorban a tenger gyümölcseinek rajongói találnak nem mindennapi kínálatot.
Edinburgh vára a híres Royal Mile (Királyi mérföld) utca felső végénél, az óváros nyugati részén található. A Várhegy a magas sziklafalakkal ezeréves történelme során mindig is jól védhető erősség volt. A vár három szakaszra vagy „udvarra” (Alsó, Középső és Felső udvar) osztható, ezeket kapuk választják el egymástól. Az épület előtt található az Esplanade nevű lejtős előtér, amelyet 1753-ban hoztak létre felvonulási tér céljaira, itt rendezik meg évente a látványos és népszerű katonazenekar-fesztivált, a Military Tattoot.
A Középső udvarban találjuk az új laktanyát, itt látható ma a skót királyi hadsereg, valamint a skót királyi dragonyos gárda területi parancsnoksága és múzeuma. Ez utóbbit a hadsereg parancsnoka, II. Erzsébet királynő nyitotta meg 2006-ban. A közelben, a hadsereg korábbi kiképzőtermében helyezték el a skót királyi hadsereg múzeumát. A katonai börtönt utoljára 1923-ban használták. Az udvar érdekessége még a One O’Clock Gun (egyórai ágyú). Eredetileg az időjelző szerepét töltötte be, vasárnap kivételével még ma is mindennap pontban 13 órakor sütik el. 1861-ben állították fel, és a Firth of Forth öbölben lévő hajók személyzetét tájékoztatta a pontos időről.
A Felső udvarban látható a Vár (és egyben a város) legrégibb épülete, a kis Szent Margit-kápolna. Az 1124–1153 között uralkodó I. Dávid király korából származik, aki anyjának, az 1093-ban meghalt, magyar születésű Skóciai Szent Margitnak ajánlotta. A kápolna túlélte az 1314-es ostromot, és azt is, hogy a XVI. századtól lőport tároltak benne.
A Korona tér (Crown Square) a vár legmagasabb pontja. A királyi palotában korábban királyi lakosztályok voltak: ma is látható a Mária-szoba, Stuart Mária 1566-ban itt hozta világra fiát, a későbbi VI. Jakab skót (I. Jakab néven angol) királyt, később ez lett a Stuart-házból származó királyok rezidenciája. Az első emeleti Korona-teremben őrzik a skót koronaékszereket, a királyi koronát, a jogart és a kardot. A tér északi oldalán található a Skót Nemzeti Katonai Emlékhely, emlékeztetőül mindazokra, akik a skót hadseregekben szolgáltak, és akik életüket áldozták az I. világháborúban és az azt követő háborús eseményekben. Minden látogató belelapozhat a súlyos, bőrkötéses évkönyvekbe, ahol név szerint megtalálható minden elesett katona neve. A Korona tér épületeiben a fényképezés szigorúan tilos!
A fárasztó várlátogatás után visszaindulva a városba érdemes betérni a Scottish Whisky Experience whiskybárba és whiskyboltba, ahol a hagyományos (és kimondottan szolid árú) skót menük mellé több mint 300-féle skót whiskyből válogathatunk, és természetesen vásárolhatunk is.
„…Skót szoknya – skót whisky – skót duda – és persze a skót viccek...” Néhány nap ott-tartózkodás után előítéleteink és az ismert közhelyek helyébe konkrét, felejthetetlen élmények, tájak, ízek és hangulatok léptek.
Az élet alkoholtartalmú vize
Tagadhatatlan, hogy a whisky a világon az egyik legnépszerűbb és legismertebb ital. Őrölt gabona erjesztésével és lepárlásával készül, de készítésének legalább ilyen fontos – az aromák kialakulásánál és a végleges íz szempontjából meghatározó fontosságú – összetevője a hosszú éveken keresztül, tölgyfa hordókban történő érlelés. Feltételezések szerint a lepárlás tudománya még a 6-7. században került a Földközi-tenger vidékéről a Brit-szigetekre – ír misszionáriusok közvetítésével. A whisky szó az angolban jövevényszó, abból a kifejezésből származik, ami az ősi ír és skót nyelvben az „élet vizét” jelentette. Skóciában a whisky első írásos nyoma egy 1494-es adókimutatásban található.
A skót whisky név viselésének lehetőségét és a készítési eljárást szigorú törvények és miniszteri rendeletek szabályozzák. Csak az az ital viselheti a skót whisky nevet, ami –többek közt – skóciai lepárlóban készül vízből, malátázott árpából és/vagy más fajtájú, kizárólag egész gabonaszemekből, amit ebben a lepárlóban dolgoztak fel péppé, csak élesztő hozzáadásával erjesztettek, és skóciai adóraktárban érleltek legalább 3 évig nem nagyobb, mint 700 literes tölgyfa hordóban. A skót whisky híven őrzi a nyersanyagból és a készítés során nyert színét és aromáját, a palackba legalább 40%-os alkoholtartalommal kerül. Legtöbbször kétszer párolják le, ellentétben az amerikai és ír whiskykkel, amelyeknél a lepárlások száma egy, illetve három.
A skót whiskynek több fajtája is létezik. A legdrágább és legértékesebb a „Single Malt”, a házasítatlan malátawhisky, amit egyetlen lepárlóüzemben készítenek. Ehhez hasonló a „Single Grain”, ez azonban malátából és más gabonaszemekből készül – szintén egy lepárlóüzemben. Az európai kereskedelemben mégis az úgynevezett „Blended Whisky” a legismertebb, ami több (esetenként akár több tucat) lepárlóüzemben készült whisky keveréke.
Egy tipikus skót lepárlóüzemben az alapanyagok minősége és a gyártási eljárás többé-kevésbé állandónak mondható, mégis a gyár mellett található shopban ugyanattól a gyártótól számtalanféle színű és aromájú whisky kapható. Ennek oka az, hogy az ital végső aromáját nemcsak a készítés, hanem legalább ilyen mértékben a tárolás is meghatározza. Az amerikai (bourbon) whisky tárolására kizárólag új, fehér tölgyfából készült hordókat lehet felhasználni. Jól jön ez a skótoknak, hiszen náluk a nemzeti italt mindig használt (jellemzően sherrys, bourbon whiskys, egyéb boros vagy akár sörös) hordókban érlelik. A hordók korábbi „életútjától” és a bennük tárolt ital fajtájától függően számtalan aromaváltozat alakulhat ki ugyanabból az alapanyagból is. A tárolás ideje is változó, minimum három év, de egy igazi Single Malt esetében legalább nyolc év. Az igazi kuriózum azonban a 12, 18 vagy akár 25 éven át tárolt nedű.
Ha valakit közelebbről érdekel a whiskyfőzés, feltétlenül látogasson el az Edinburgh-tól másfél órányira északra található Edradour whiskygyárba. Skócia legkisebb lepárlóüzemében évente 100 000 palack whisky készül, mindennap látogatható egy ötfontos belépő megváltásával. A közel egyórás idegenvezetés során az érdeklődő megismerheti a teljes gyártási folyamatot, és természetesen kóstolhat, vásárolhat is. Megtudhatja többek közt, hogy a skót whisky fogyasztása szigorúan szobahőmérsékleten ajánlott, jeget adni hozzá a skótok szerint halálos bűn! Ha túl erősnek találjuk, szobahőmérsékletű vízzel hígítsuk, így az alkoholtartalom kevésbé nyomja el a finom aromákat.
Edradourban is számtalanféle whisky kapható, a felhasznált hordóktól függően az édeskés-kesernyéstől az erősen füstös ízig mindent megtalálunk. A tulajdonos elmondása szerint az egyik legjobb áron eladható és legfinomabb whisky a Tokaji (!). Jó pár évvel ezelőtt 17 hordót vásároltak Tokajból, az ezekben érlelt italból (határozottan érezhető benne a tokaji aromája) alig van már csak néhány palack készleten.
Hogy a kép teljes legyen, autózzunk tovább a Skót-felföldön egészen Speyside Cooperage-ig. Itt találjuk Nagy-Britanniában az egyetlen olyan hordógyárat, ahol teljes egészében hagyományos eljárásokkal és szerszámokkal dolgoznak. A főként Amerikából érkező hordókat itt felújítják, de emellett új hordókat is készítenek. Az üzem érdekessége, hogy látogatható, bár munkavédelmi okokból csak egy üvegezett látogatófolyosóról figyelhetjük a kádárokat. Az üzemben tizenhatan tevékenykednek, és az évszázadok óta változatlan szakmai fogásokkal dolgoznak. Bérezésük teljesítmény alapján történik, ezért elképesztően kemény fizikai munkát végeznek: naponta húsz-huszonöt hordót is elkészítenek fejenként.
