Wellness-szel ünnepelt a magyar

A nemzeti ünnepek okán kialakult hosszú hétvége nagyon jót tett a magyar szállodaiparnak. A négy nap során a vidéki szállodák 30-35 százalékkal magasabb foglaltságokról és bevételről számoltak be, mint az átlagos márciusi napokon – fejtette ki Erdei János a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Hozzátéve: ezért is kár, hogy a naptár alakulása miatt idén már csak két hosszú hétvége lesz. Nem beszélve arról, hogy január-februárban az EU elnökség sem hozta még meg a várt forgalomélénkülést a fővárosban, de a szállodaipar továbbra is bizakodó. Az Észak-Afrika-i és Közel-Kelet-i feszültségek illetve a Japán-nukleáris katasztrófa várhatóan nem befolyásolja jelentősen a magyarok utazási szokásait. Az ázsiai országba eddig sem mentek sokan, az olcsó afrikai célállomások helyébe pedig szükség esetén többféle desztináció (Törökország, Görögország, Olaszország, Spanyolország, Horvátország, Ciprus stb.) léphet. Erdei János szerint a belföldi turizmus szempontjából ennél lényegesen nagyobb hatása lehet, a rettenetes magas üzemanyagárak visszatartó hatásának.


Deák Imre a Danubius Hotels Nyrt. vezérigazgatója, a tavalyihoz hasonló, vegyes eredményekről számolt be. Mondván: a hétfői és keddi ünnepnap miatt Pesten az üzleti forgalom visszaesett, ugyanakkor hiába próbálkoznak immáron évek óta, a vidéki turisták még a nagy ünnepekre sem jönnek a fővárosba szállodázni. Igaz, így is akadt néhány ház, amelyikben egy-egy napon szép forgalmat regisztráltak, de a legjobban ezúttal is a vidéki wellness szállodák teljesítettek.


A hosszú ünnep a Budapest belvárosában található Continental Hotel Zarában sem változtatta meg alapvetően a tendenciákat. A külföldi turisták miatt vasárnapig telt házat volt, de hétfőtől visszaesett a foglaltság. Géher Zoltán igazgató szerint az, hogy szinte minden hétvégén száz százalékos telítettséggel megy a ház, azt mutatja, hogy a külföldi turistáknál van esélyünk, de az EU elnökség nem hozott érezhető növekedést.


A Ramada Resort  Budapest szombat-vasárnap telt házzal üzemelt, és a hozzá tartozó Aquaworldben pedig hétfőn is telt ház volt. Pfandler Katalin az Aquaworld Zrt. elnöke ugyanakkor az egyik legnagyobb feladatnak még mindig azt tartja, hogy a tehetősebb hazai utazókat Ausztria helyett itthon tartsák az olcsóbb ár-értékű magyar szállodák. A másik oldalon viszont komoly fegyvertényként könyveli el, hogy éppen az olcsóbb árak miatt is, náluk jelentősen nőtt a szlovák, a cseh, a román és az osztrákutazók száma és Szerbiából is egyre többen érkeznek hozzájuk. A szlovákok ráadásul egynapos program keretében is egyre többen keresik fel a Vízibirodalmat. Jó jelnek tartja azt is, hogy a közel-keleti légitársaságok régiós aktivitásának köszönhetően egyre több arab utazó fedezheti fel magának a térségünket, – ezzel kapcsolatban épp a minap kereste meg őket egy arab szakmai csoport -, ami különösen az olyan, hozzájuk hasonló házaknak hozhat vendéget, ahol az átlagosnál nagyobbak a szobák.


A tavalyi forgalom dupláját könyvelték el balatonalmádiban, a közelmúltban a „Legbarátságosabb szálloda” címet elnyert Ramada Balatonban, ahová a hosszú ünnep alatt folyamatosan érkeztek az újabb vendégek. Wossala György tulajdonos szerint ennek oka a meghosszabbított hétvége mellett a belföldi érdeklődés folyamatosan és dinamikus növekedésének, valamint a hotel és a környék rendkívül széles program- és szolgáltatás csomagjainknak köszönhető. Miközben a ház, idén eddig 15 százalékkal növelte telítettségét, a szakember az előrejelzések alapján az egyéni vendégek mellett a konferenciaturizmus tekintetében is további forgalomnövekedést vár.


A márciusban megnyílt Gunaras Resort Spa.-ban ugyan a próbaüzem miatt még nem törekedtek telt házra, de a szálloda vezetősége szerint így is rendkívül szép foglaltságot értek el. A Dombóvár melletti négycsillagos házban a vendégek többsége az ország távolabbi részéből érkezett és közel fele használt Üdülési Csekket.


A kiemelkedő forgalom mellett tanulsága is volt a mostani négy napos ünnepnek – összegez Birkás László a bükfürdői Hotel Caramell igazgatója. Miközben a házban végig teltházat regisztráltak, a kiemelt időszaknak számító, az előszezoninál magasabb árak mellett az is látszott, hogy a hazai vendégkör anyagi helyzete miatt manapság 4 éjszakát egyben nagyon nehéz eladni. Hazai vendégeik többsége a teljes időszak helyett inkább a megszokott 3 nap 2 éjszakás pihenést választotta és 60-60 százalékuk használta az Üdülési Csekket fizetési eszközként. A szálloda az első három hónapban elért átlagosan 75 százalékos telítettségével így is jobb eredményt ért el, mint tavaly, amihez az is hozzájárult, hogy az 50 százalékos hazai vendégkör mellett a másik 50 százalék az erőteljes marketingmunkával elért osztrák, cseh és szlovákok köréből kerül ki. A szakember szerint a világban tapasztalható bajok és a magas benzinárak ugyan valamelyest erősíthetik a belföldi turizmust, de aki megszokta a külföldi nyaralást az nehezen mond le róla és a horvát tengerpart még így is nagy versenytársnak számít. Ezért is lenne rendkívül fontos, hogy zökkenőmentes legyen a belföldi utazást jelentős adókedvezményekkel ösztönző Üdülési Csekk leváltása a remélhetőleg minél hamarabb bevezetésre kerülő Széchenyi Pihenő Kártyával.

Érsek M. Zoltán

Legyél az első hozzászóló "Wellness-szel ünnepelt a magyar" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*