Top 10 látnivalók az ünnepi Berlinben

Németország fővárosa 2014. november 9-én neves történelmi esemény kerek évfordulóját ünnepelte. Történelmi személyiségekkel együtt emlékezett arra, hogy huszonöt évvel korábban e napon omlott le a hírhedt Berlini Fal. Az a beton határépítmény, melyet az egykori NDK területén húztak fel, és Kelet-Berlint volt hivatott elválasztani Nyugat-Berlintől. Tágabb értelemben a nyugati, fejlett világot a keleti blokktól, megtestesítve az úgynevezett „hidegháborút”. Az évforduló napjaiban az egykori határzár helyén, tizenöt kilométer hosszan állítottak fel egymás mellett csaknem hétezer fehéren fénylő léggömböt, melyet az ünnepségek csúcspontján engedtek fel a magasba. Az ünnepi megemlékezésekre a német kancellár meghívta Kelet–Közép Európából azokat az egykori államférfiakat is, akik sokat tettek a Fal leomlásáért: így Mihail Gorbacsovot, Lech Walesát és Németh Miklóst.

A mai berlini turisták többsége talán nem is tudja, hol húzódott egykoron a Berlini Fal, mely városrészek tartoztak Kelethez vagy Nyugathoz.

Íme a berlini Top 10 látnivalók listája:

1. Reichstag

Hosszú évek álma vált valóra, amikor a szövetségi kormány berlini költözésekor végre felújították a Reichstagot, mely a Mauerstreifen – a berlini fal két oldalát elválasztó vonal – mellett állt. Először 1894-ben adták át az épületet, amely a Német Birodalom parlamentjeként működött az 1933-as tűzvészig. A két német állam egyesítését követően nemcsak felújították, de modernizálták is, Norman Foster világhírű építész tervei alapján, így ma a látogatók már egy üvegkupolából csodálhatják meg a város panorámáját. A Reichstag a mai szóhasználatban csak az épület neve, melyben 1999 óta működik a Bundestag, a német parlament. A Bundestagba az üvegkupola alján belátni, mivel a Bundestag mennyezete is üvegből készült.

2. Brandenburgi kapu

A kaput Carl Gotthard Langhans építette 1788 és 1791 között, II. Frigyes Vilmos porosz király rendeletére. E 26 méter magas, 65,5 méter széles és 11 méter mély klasszicista homokkő építmény Berlin és Németország jelképe, ma is a város egyik elsőszámú látványossága, habár építése idején csak egy kapunak számított a sok közül. A dekoratív Pariser Platz megépülése óta a tér ad otthont megannyi fontos berlini épületnek, mint a gazdag történelmű Hotel Adlonnak, vagy a Akademie der Künstének, a Művészakadémiának. A berlini fal 1961-es felhúzásakor a kapu a lezárt zóna közepére került, és nem lehetett áthaladni rajta sem a keleti, sem a nyugati oldaláról.

3. Berlini tévétorony (Fernsehturm)

A helyiek által Fernsehturmnak emlegetett tévétorony, a város legmagasabb – s Európa egyik legnagyobb szabadon álló – épülete a maga 368 méterével, egyben a legnépszerűbb is a város panorámáját élvezni akaró turisták számára. A torony az Alexanderplatz és a Rotes Rathaus között áll, tetejéről 360 fokos kilátás nyílik Berlinre. Az NDK kormányának megbízására 1965 és 1969 között épült.

4. Gendarmenmarkt

A Gendarmenmarkt a város legszebb tere a Friedrichstraße – Berlin exkluzív bevásárló utcája – mellett, a központi Mitte városrészben. Az építészet három legimpozánsabb épülete is itt található: a Schinkel által tervezett Concert House és a német és francia katedrálisok (Deutscher Dom és a Französischer Dom).

5. Berlini dóm (Berliner Dom)

A hatalmas épület a Spree folyó szigetének északi részén, az úgynevezett Múzeum-szigeten áll. A berlini katedrális és csodálatos kupolája figyelemreméltó példája a késő XIX. századi építészetnek. 1894 és 1905 között épült Julius Raschdorff tervei alapján, reneszánsz és barokk stílusjegyek alapján. Az egyik legjelentősebb protestáns egyházi építmény Németországban. A templom alagsorában számtalan Hohenzollern-házi uralkodó sírja található.

6. Kurfürstendamm

A híres Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirche, az emléktemplom Berlin egyik legnépszerűbb sugárútjának legelején, a Kurfürstendammon található (a képen). A sugárút ma Berlin legdrágább utcája, a legelegánsabb és legexkluzívabb üzleteivel. A Ku’dammnak is becézett út folytatása a Tauentzienstrasse, itt áll Európa legnagyobb áruháza, a KaDeWe. A sugárút közvetlen közelében húzódó Budapester Stresse pedig Németország legrégebbi állatkertjével büszkélkedhet.

7. Charlottenburg Kastély (Schloss)

Charlottenburg városnegyedben, a Spree folyó közelében található a Charlottenburg Kastély, melyet 1695 és 1699 között építettek I. Frigyes király feleségének jóvoltából. A Berlin legszebb kastélyának tekintett épületben Poroszország művészetét és udvari kultúráját mutatja be az állandó kiállítás. A palota közepén áll a híres porcelán szoba. A nagy kastélykertben az angol és a francia stílus jellemvonásai fedezhetők fel. A palota egyszerre kiváló helyszíne a múzeum- és a kellemes sétát kedvelők számára.

8. Múzeum-sziget

A Spree folyó szigetének északi felén terül el a város legkülönlegesebb múzeumait összegyűjtő Múzeum-sziget, mely 1999 óta az UNESCO Világörökség része. Itt található az Altes Museum (Régi Múzeum), a Neues Museum (Új Múzeum), a Bode Múzeum, a Pergamon Múzeum és a Régi Nemzeti Galéria is, ahol több mint hatezer éves művészettörténeti különlegességek és festmények tekinthetők meg a kiállítótermekben.

9. Berlini Fal-múzeum

A Gedenkstätte zur Berliner Mauer (Berlini Fal-múzeum) a Bernauer Straße-n található. Az emlékhely három részből áll: a fal áldozatainak emlékére állított emlékműből, egy a Fal történetével és emlékezetével foglalkozó dokumentációs központból és kiállításból, valamint egy kápolnából. A közelben felállították a Fal egy darabját is szögesdróttal, őrhellyel. 2014. november 9-én Angela Merkel német kancellár nyitotta meg itt a múzeum új állandó kiállítását.

10. Potsdamer Platz

Míg a második világháború előtt a főváros, és talán egész Európa egyik legnyüzsgőbb tere volt vasútállomással, villamos- és omnimbuszmegállókkal, találkozóhelyekkel, addig 1945-től a Fal leomlásáig a Senki földjének nevezték. 1990-től az üres teret dollár milliárdokból beépítették, számos felhőkarcoló, üzlet, épült, élén a Sony Centerrel, és mára Németország legfényűzőbb, leglátogatottabb terévé vált.

(Fotók: Falus Tamás)

Legyél az első hozzászóló "Top 10 látnivalók az ünnepi Berlinben" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*