Szállodai szilveszter bomba

A buliban a SZÉP Kártya is előkerült

Szállodai szilveszter bomba

Csendes Karácsony után, a fővárosban és több vidéki házban bomba jó Szilveszter volt és még Ausztriába is jutott magyar vendég. Már érzékelhető az Üdülési Csekk forgalmának drasztikus visszaesése, ellenben már volt, ahol fizettek a SZÉP Kártyával. Ettől mindenki sokat vár, hiszen idén, az új cafeteria elem akár teljes, 450.000 forintos kerete is szállásköltségre fordítható.

A Danubius Hotelsnél, a fővárosban rég nem látott szilveszteri foglaltságot regisztráltak. Sehol nem maradt üres szoba, ráadásul a Gellértben, a vári Hiltonban a Margitszigeten és a Héliában a rendezvények is telt házat hoztak. A vidéki házakban – ahol már érzékelhető a belföldi vásárlóerő visszaesése -, halványabb foglaltság is akadt, de Deák Imre vezérigazgató szerint a gyenge forintnak is köszönhetően, bevételük összességében magasabb volt, mint tavaly. Vidéken elsősorban magyarok foglaltak, a fővárosban nagyon vegyes volt a vendégkör: a legtöbben olaszok, németek és ukránok jöttek. Szilveszter nem az az időszak, amikor jellemzően Üdülési Csekket használnak az emberek, magyarázza a cégvezető, aki szerint az idei esztendő egyik kihívása az, hogy miként él majd együtt a kifutó Üdülési Csekk és az egyre erősödő SZÉP Kártya, amelyre az értékesítési stratégiájukban is fókuszálni akarnak.

A pesti luxus házak közül a Kempinski Hotel Corvinus Budapest Kempinskiben már december 22.-én 85%-os foglaltság volt, ami Szilveszterre telt házzá erősödött. Dudás Ildikó marketing menedzser szerint ennél is jobb eredmény, hogy rendezvényeik is száz százalékos foglaltsággal futottak - még a japán NOBU étterem is megtelt. Vendégeik többsége nemet, olasz és angol volt, de többen jöttek például svájciak, törökök - és magyarok is voltak.  

A független szálloda üzemeltető Accent Hotel Management házai, a tavalyihoz hasonló, 3-4 napos tartózkodási idő mellett, az egy évvel korábbinál magasabb bevételt produkáltak. Az újrapozícionált, ötcsillagos Andrássy Rezidencia exkluzív csomagja, még a piacon megszokottnál magasabb árával is telt házat vonzott, a Lotus Therme Hévízben pedig lett született telt ház, hogy a szobák jórészét már ősszel lefoglalták. A kiemelt árú szilveszteri csomagok a négycsillagos házakban is teltházat, vagy majdnem azt hoztak. Budapesten főként olasz, francia, bükfürdőn és hévizen magyar és osztrák, a többi helyen tisztán magyar vendégkört köszönthettek. A tavalyinál kevesebben használtak Üdülési Csekket, de az új cafeteria elem szempontjából jó jel, néhányan már SZÉP Kártyával is fizettek.   

A szintén független szállodaüzemeltető Service4Youhoz tartozó, négycsillagos Palace Hotel Hévízben 70 százalék feletti foglaltság volt Szilveszterkor. Kevesen fizettek Üdülési Csekkel és mivel még nem csatlakoztak a rendszerhez, a 2-3 érdeklődő még nem használhatta SZÉP Kártyáját. A Hotel Lido Budapestben telt házat hozott a karácsony és a szilveszter - főként külföldi csoportok érkeztek. A Club Kehida Kehidakustányban többen jöttek, de kevesebb időre, általában két éjszakára. A szilveszteri teltház viszont háromszoros vendégszám növekedést jelent:  40%-os külföldi és 60%-os belföldi  vendégkör mellett 20-25%-os volt az Üdülési Csekk forgalom. A Cegléd Hotel Aquarell – ahol szintén jellemző volt a rövidebb tartózkodási idő -, szilveszterkor 92 százalékon ment 9 százalékos Üdülési Csekk forgalom mellett.

A bikali Puchner Kastélyszállóban Karácsonykor volt telt ház, míg Szilveszterre maradt néhány üres szoba. A programokra viszont több egyéni vendég érkezett mint tavaly és januárban is 500-al több vendégéjszakát regisztráltak már a 2011-esnél. Mindezt úgy, hogy az áfa emelkedést nem hárítják át a vendégekre. A tisztán magyar vendégkör SZÉP kártyát nem használt, az Üdülési Csekk aránya 20 százalékos volt.

A Ramada Resort Aquaworld Budapestben december 24-től 80 százalékos volt a foglaltság és teltházat hozott a szilveszter. Szabó Áron szállodaigazgató hozzátette, az újév első hete is kimagasló eredményt hozott a Pravoszláv karácsony és a német nyelvterületeken iskolaszüneti ünnepnek számító Vízkereszt miatt. Az éves átlagnál ugyan magasabb volt a belföldiek aránya, de az így sem érte el a külföldi – román, szlovák, osztrák, szerb - vendégek harmadát. Az Üdülési csekk forgalom a tavalyi harmadára esett ebben az időszakban, az összes fizetés 2-3 %-át tette ki. SZÉP Kártyára eddig még csak egy érdeklődés volt a szállodában. Szavai szerint az Üdülési Csekk kivezetése negatív hatást gyakorol a belföldi szabadidős forgalomra, a csökkenést 2011-ben folyamatosan érezték. Meglátása szerint a SZÉP Kártya az első félévben még nem hoz áttörést, ugyanakkor egy erős promóció sokat segíthet.

Ausztriában, a burgenlandi Sonnentherme élményfüdővel egybeépült négycsillagos Hotel Sonnenpark Karácsonykor zárva volt, 26.-ától viszont egyenes út vezetett a szilveszteri teltházig. Meissner Adrienn marketing vezető elmondta: vendégeik 12%-a érkezett Magyarországról - ugyanannyi időre, négy napra, de többen mentek, mint tavaly. Az új esztendő első hete az ottani ünnepek miatt még kiemelkedő foglaltságot hoz és a januári hétvégére is telt házat várnak.

-  érsek m. -

Legfrissebb számunk már az újságárusoknál!

Konferencia ajánló:


További információ: 
www.uzletikonferencia.com

Utazgató BLOG

Főnix lesz-e a Malév?

Ami az elmúlt napok híradásai alapján várható volt, bekövetkezett: a magyar nemzeti légitársaság, a Malév csődbe ment. De mi jöhet ezután. Az biztos nem, hogy a Malév, ebben a formájában újra indul. Amikor kiderült, hogy a Malév, stratégiai cégként kikerül a hagyományos csőd és felszámolási eljárás 


Tovább a BLOG-ra >>

 

 

Utazási ajánlat

Foglalja le álmai utazását az Agoda szálláskereső rendszerével!

Foglalja le álmai utazását az Agoda szálláskereső rendszerével!

Csak pár kattintásra van álmai utazásától! Foglalja le itt, és akár már holnap indulhat! Tovább >