Nobu nyitány Pesten

Sushi, korokóval és lélekkel

A sztárszakács, Nobuyuki Matsuhisa 21-re húz lapot: eddigi 21 étterme mellé, szeptember 15.-én a Kempinski Hotel Corvinusban nyitja meg étteremláncának legújabb ékkövét, a budapesti Nobut. A csúcsgasztronómiában jártasaknak nem is kell ennél többet mondani. Aki kevésbé avatott, annak elég most annyi, hogy egy Nobuban vacsorázni kiváltság: a mindent felülmúló sushi és más halkülönlegességek mellett ugyanis olykor még világsztárokkal is összefuthatunk.

 Azt, hogy a Nobunak becézett séf és a nevét viselő étteremlánc a világsztárok sorába emelkedett, nem is lehetne jobban érzékeltetni annál, mint amit ezzel kapcsolatban egy másik világsztár, Madonna mondott: „Az a város, ahol Nobu nyílik, megváltozik”. Különösen igaz ez a budapesti belvárosra, amelynek pozitív arculatváltása már amúgy is folyamatban van. Az ebben rejlő lehetőséget ismerte fel a budapesti Nobu szellemi atyja és tulajdonosa, Andy Vajna, aki nem titkolta, hogy a Nobut többnek szánja egyszerű étteremnél. „Régi tervem válik valóra azzal, hogy Budapesten nyitom meg Közép-Európa első Nobu éttermét, hiszen nagy rajongója vagyok Nobu Matsuhisa szakácsművészetének” – fejtegette, hozzátéve: meggyőződése szerint a világ talán legkiválóbb és legnagyobb népszerűségnek örvendő japán éttermét hozza el Magyarországra.
 

A japán csúcsgasztronómia nagykövete mára olyan fogalommá vált, hogy akadnak, akik kizárólag Nobu egzotikus japán–perui fogásai miatt látogatnak el mondjuk hétvégére egy-egy városba. Ebből a szempontból pedig külön előny lehet, hogy régiónkban nálunk nyílik az első ilyen étterem. Pedig a titok látszólag egyszerűnek tűnik. Nobu szan ars poeticája rövid és tömör, de minden benne van, ami egy divatos, gourmet étteremlánc megvalósításához szükséges: „Odafigyelek az ételeim minden apró részletére, hiszen az a célom, hogy minden vendég lélegzetelállva távozzon” – magyarázza a sztárszakács. Hogy ez a minőségi szemlélet mennyire eredményes, azt jól mutatja, hogy Hollywood sztárjai jóval korábban felfigyeltek munkásságára. Nem véletlen, hogy a celebek világába már régóta belépővel rendelkezik a sztárszakács, amit jól jelez, hogy például Robert De Niro 1994-ben alapító és befektető is lett az étteremláncban.
 

Persze felmerülhet a kérdés, honnan a sok hollywoodi barát, ismerős, rajongó, hiszen Nobu szan neve nem volt mindig világmárka. Japánban folytatott tanulmányai után főként Dél-Amerikában utazgatott, ahol új ízek, gasztrohagyományok után kutatott, és belemélyedt a helyi konyhaművészetbe. Később Alaszkában is megfordult, ezután költözött Los Angelesbe. Itt nyitotta első, apró éttermét Hollywoodban – mindössze három asztallal. A sikert jól jelzik Robert De Niro szavai: „Nobunál mindig telt ház volt, ezért néhány barátommal vettünk egy asztalt, és felajánlottuk, kialakíttatunk egy kis szobát, csak hogy az ételeit ehessünk.”
Azóta a három asztalból több mint húsz étterem lett a világ jobb helyein, amelyek közé most már Budapest is beletartozik. New York, London, Hongkong, Malibu, Moszkva, Tokió, Los Angeles – Budapest. Ez a névsor még egy régi bőrönd matricagyűjteményén is jól mutat. Erre a listára még akkor is öröm felkerülni, ha tudjuk, a Nobu árai inkább az előbbi világvárosok színvonalán mozognak.
 

Nobu szan szerint a lényeg mégsem a Michelin-csillagos elismerés, és nem az, hogy méregdrága ételek kerüljenek az asztalokra, hanem a koroko – vagyis a szív –, amivel azok készülnek. Meggyőződése szerint nála ettől különleges a sushi és az általa kifejlesztett sashimi is. Mindez olyan, mint a divat világa. Sikkes, kecses, vonzó. Minden apró részlet a készítő tapasztalatán, lelkiállapotán, kreativitásán múlik. „Egy jó divattervező egy darab finom anyagból is képes művészi alkotást létrehozni – teszi hozzá. – Én ugyanezt csinálom, csak halakból, mert én az ízek művésze vagyok.”
Kiváló alapanyagok nélkül persze mindez mit sem ér, állítja japános kimértséggel Nobu szan. Ezért amikor csak teheti, maga megy a helyi halpiacra a legjobb szeleteket kiválasztani, ami a jó sushi legfontosabb alappillére. Persze az olyan országokban, mint a miénk, nehezebb a helyzet, hiszen nincs a közelben tenger. Repülővel viszont néhány óra alatt ideér a friss alapanyag. Más kérdés, hogy a hely szelleme által megihletve, vagy csak a kuriózum miatt, magyar halakból is tervez néhány fogást – de az ezzel kapcsolatos terveit egyelőre nem árulta el.

És ha már a hazai vizekre eveztünk, ne feledkezzünk meg a borokról se. Az eddig megnyitott éttermek tapasztalatai szerint a halételek mellett a rozék aratják a legnagyobb sikert. De mivel a választás igazán szubjektív, a budapesti Nobuban a teljes tokaji paletta és néhány külföldi különlegesség is választható lesz.

A magyar borok mellett más területen is szóhoz jutunk, hiszen a szigorú Nobu-tréning után magyar személyzet készíti majd az ételeket, ahogy az a világ többi országában is gyakorlattá vált. Nobu szan mindig a helyi munkaerőből válogat, és ezután tanítja be a stábot minden apró, féltve őrzött mesterfogására. Amerre jár, maga is készít még ételeket, de már csak ritkán, hiszen 22 ország között kell folyamatosan ingáznia. Ami biztos: a budapesti nyitáskor ő maga is forgatja majd a borotvaéles sushikéseket, amit látni kell. Igaz, a különleges ételeknél és a szakács állandó visszafogott stílusát kölcsönző hófehér, Nobu feliratos, Giorgo Armani szakácskabátnál talán csak egy dolog híresebb: a végeláthatatlan várólista. Mert a háromasztalos kis sushizug már a múlté.

 

Keresse legfrissebb számunkat az újságárusoknál!

 Konferencia ajánló:


www.uzletikonferencia.com

Utazgató BLOG

7 milliárd dollárral jobb...

Ha valaki járt már Los Angelesben annak nem kell bemutatni a várost…! Illetve mégis hiszen 2004 óta teljes metamorfózison esett át, ami ennyi pénzből azért nem elképzelhetetlen. Nézzük csak röviden, hogy mire lehet elkölteni 1500 milliárd forintot!? Pontosan arra, ami például Magyarországon, de egész kelet-európában a századforduló –a 19. század és a 20. fordulója- szintjén ragadt! Ez a közlekedés. Vegyük szépen sorra: LAX: a világ egyik kultikus reptere...


Tovább a BLOG-ra >>

 

 

Utazási ajánlat

Foglalja le álmai utazását az Agoda szálláskereső rendszerével!

Foglalja le álmai utazását az Agoda szálláskereső rendszerével!

Csak pár kattintásra van álmai utazásától! Foglalja le itt, és akár már holnap indulhat! Tovább >