Erzsébet magyar királynénak, közismertebb nevén Sisinek állított emléket a GYSEV Zrt. a ma délben átadott Sisi-mozdonnyal. A királyné 175. születésnapját 2012-ben ünnepeljük, ebből az alkalomból bocsátotta első útjára ma a vasúttársaság a királyné arcmásaival díszített mozdonyt. Sisi maga is sokat utazott a kor legmodernebb közlekedési eszközén, Gödöllőn még várót is emeltek a királyi pár tiszteletére, itt rendezte meg a vasúttársaság a nagyszabású átadóünnepséget. Az ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Molnár Ágnes államtitkár és Habsburg György, az utolsó magyar király – IV. Károly – unokája is beszédet mondott.
A vasúttársaság életében ez a negyedik tematikus mozdony. Tavaly Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a zeneszerző emléke előtt tisztelegtek, 2009-ben Széchenyiről, 2008-ban pedig Haydn-ról emlékeztek meg hasonlóképpen.
Dávid Ilona a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a tematikus mozdonyok az ország
Fotó: MTI







