míg az aszfaltot apró cseppekben öntözte az eső. (Indulás előtt is ezt ígérte a meteorológia: Shower, shower, shower.
A „zuhany” szó arra mindenképpen jó volt, hogy a lányom elrohanjon egy divatos gumicsizmáért, mondván, a praktikum egy dolog, de emellett mégiscsak csinosnak kell lennie egy fiatal lánynak a világ egyik legszebb fővárosában.) A mellettünk ülő család hölgytagjai viszont elkeseredtek a rossz időtől, számukra a „papa” szavai adhattak némi reménysugarat: „Nyugi, megrendeltem a napsütést!”… – később úgy tűnt, nem a legjobb helyen tette.
Merre tovább?
St. Paul Katedrális
Az indulásunkat megelőző napokban lázasan böngésztem az internetet, gyűjtöttem az információkat, vettünk útikönyvet, kölcsönkértünk térképeket. Első ránézésre rémisztőnek tűnt a rengeteg metróvonal, a tömegközlekedés millió színű jelzése, a város nagysága, és mivel a gyerekekkel utaztunk, nem szerettem volna tanácstalanul bolyongani. De nem így történt! A repülőtéren ugyan a táblák egyértelműen irányítanak a London központjába vezető közlekedési módozatokhoz, azt azonban sehol sem olvastam, hogy a Southern Railway állomás felé – amit az ár-érték arányt figyelembe véve kiválasztottunk –, a légikikötő egyik termináljáról a másikra, egy vezető nélküli, ingyenes kisvasút viszi az utasokat. (Ezt harmadik próbálkozásra tudtam meg, ugyanis senki sem értette, hogy miért a repülőtéren akarok mindenáron jegyet venni az expresszre.)
