Füstbe ment terv

 

Kedves Utazó!

A füstbe ment terv. Ez lett a sorsuk azoknak az utazásoknak, amelyek az egzotikus elnevezésű Eyjafjallajökull izlandi vulkán kitörése nyomán, a légkörbe került hamu miatti repülési tilalom miatt kerültek törlésre. Vagyis a természet ismét megmutatta ki az úr a háznál. Miközben az emberiség egyre fejlettebb műszaki technológiát alkalmazva igyekszik minél gyorsabb és kényelmesebb járműveket kifejleszteni, olyan magasságokba és mélységekbe is eljuttatva az utasokat, ahol átlagember korábban még sosem járt, a csúcstechnológiát képviselő járművek elődeiknél lényegesen érzékenyebben reagálnak a szokatlan jelenségekre. Így fordulhatott elő az is, hogy decemberben, miközben először akartam kipróbálni az öreg kontinenst Nagy-Britanniával a csatorna alagúton összekötő Eurostar szolgáltatásait, a váratlanul nagy havazás miatt szinte az összes szuperexpress és vele az Eurostar is csődöt mondott.
Korábban, amikor a kontinenseken átívelő légi utazásaim során azt javasolták, hogy a biztonság kedvéért, az átszállások között erős ráhagyással alakítsam ki a menetrendet, mondván, bármi megtörténhet, csak legyintettem. Mi történhet mondtam és mindig a legrövidebb csatlakozást választottam ki magamnak. Azóta az élet megtanította, hogy bármi közbejöhet. Márcsak azért is, mert a reptereken kiszámíthatatlan hosszúságú biztonsági ellenőrzések miatt nem csak én késtem már le a csatlakozást.
Vagyis a bölcsek nem véletlenül mondják: mindig szükség van egy „B” tervre. Igaz, a globális váláság közepette mi erre manapság azt mondjuk, már az is nagy fegyvertény, ha valakinek egy jó „A” tervet sikerül összehozni és azt megvalósítani. Az élet azonban úgy tűnik, egyre inkább kikényszeríti a „B” terveket.
 

Keresse legfrissebb számunkat az újságárusoknál!

 Konferencia ajánló:


www.uzletikonferencia.com

Utazgató BLOG

7 milliárd dollárral jobb...

Ha valaki járt már Los Angelesben annak nem kell bemutatni a várost…! Illetve mégis hiszen 2004 óta teljes metamorfózison esett át, ami ennyi pénzből azért nem elképzelhetetlen. Nézzük csak röviden, hogy mire lehet elkölteni 1500 milliárd forintot!? Pontosan arra, ami például Magyarországon, de egész kelet-európában a századforduló –a 19. század és a 20. fordulója- szintjén ragadt! Ez a közlekedés. Vegyük szépen sorra: LAX: a világ egyik kultikus reptere...


Tovább a BLOG-ra >>

 

 

Utazási ajánlat

Foglalja le álmai utazását az Agoda szálláskereső rendszerével!

Foglalja le álmai utazását az Agoda szálláskereső rendszerével!

Csak pár kattintásra van álmai utazásától! Foglalja le itt, és akár már holnap indulhat! Tovább >