Békéscsaba: koszorú, gyertyák, díszek, fények

 

A világ minden táján nagy gonddal készülnek az Advent méltó megünneplésére – nincs ez másként Békéscsabán, ahol a szokásokhoz híven a Szt. András napjához legközelebbi vasárnapon, tehát karácsony előtt négy héttel kezdődik a várakozás. Ekkor kell meggyújtani az adventi koszorú első gyertyáját, majd az azt követő vasárnapokon szépen sorban a többit, így a negyedik gyertya meggyújtása karácsonyra esik, ekkor már mind a négy ég.

Az ünnep kapcsán Békéscsabán is megtelik élettel a városközpont, ahol az egyik legfőbb látványosság ilyenkor a karácsonyi vásár, amely rengeteg embert vonz a belvárosba. A hagyományokhoz híven, a sétálóutca ilyenkor megtelik a bájos kis faházakkal, amit különféle portékáikkal, az árusok foglalnak el december elejétől egészen karácsonyig. Karácsonyfadíszek széles választéka, fafaragások, kézműves remekek várják ilyenkor a látogatókat, forralt bor, kolbász pecsenye oltja a szomjúságot, éhséget.

advent-bekes-400x300.jpg

A kellemes környezetben pénztárcakímélő, kulturális programokon is részt vehetnek a szemlélődők. Gyermek és felnőtt egyaránt élvezheti az ünnephez kötődő koncerteket, előadásokat. Az egyházak is testvériesen megosztoznak a feldíszített téren: a vásár területén ilyenkor egy kis fából készült templom áll, ahol vasárnaponként más és más felekezet tart istentiszteletet.

Egy igazi karácsonyi vásár persze elképzelhetetlen a lágy, ünnepi zene, a különleges fények, a melegfényű gyertyák és persze a fehér hó paplan nélkül. Ez utóbbiről azonban csak a természet gondoskodhat, amely az utóbbi években olykor mostohán bánt az adventi ünneplésre érkezőkkel.

Nem véletlen, hogy a belváros különböző látványelemekkel várja a látogatókat: közéjük tartozik a hatalmas gyertyákkal ellátott adventi óriás koszorú, valamint a városháza előtti útszakasz fáira felszerelt fehér és kék fényfüzér és persze a város  karácsonyfája, amely szintén a városháza előtti teret díszíti. Tavaly egy tizennégy méteres, öt tonnás gyönyörű lucfenyő pompázott a városban, amelyet a békéscsabai református egyházközség nevében ajánlottak fel Békéscsabának.

Egy ilyen ünnep Békéscsabán is azért különleges alkalom, mert végre úgy érezheti az ember, hogy némi békére lel a világban, és ráadásul ezzel nincs is egyedül.

 

Hrabovszki Nóra
Szegedi Tudomány Egyetem Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék

Legyél az első hozzászóló "Békéscsaba: koszorú, gyertyák, díszek, fények" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*