Ahol a víz az úr

Sétahajóval Esztergomig

Ahol a víz az úr

A sztrádáknak hála, ma már egy hétvégére is le tudunk „ugrani” az Adriára, a fapados légitársaságoknak köszönhetően pedig egy római, párizsi, londoni víkend sem elérhetetlen – kitárult a világ. A nagy „kitárulkozás” közepette azonban sokszor éppen a legközelebbi élményeket szalasztjuk el. Van például egy Dunánk, s a folyón egyre több, kényelmes kirándulóhajóval tehetünk remek egynapos kirándulást.

A Vigadó térnél lépünk a hajó fedélzetére. Kényelembe helyezzük magunkat a napsütötte teraszon, majd néhány perc múlva kürtölve, ringatózva elindul a hajó. A rakpartokon sorban állnak az autók, de a folyón háborítatlanul siklunk a Vár alatt, a Parlament előtt, a Hajógyári-sziget mellett. A nemrég felújított Táncsics vagy Hunyadi fedélzetén üdítőt vagy éppen jófajta bort kortyolgatva gyönyörködhetünk a főváros panorámájában. Közben magunk mögött is hagyjuk a fővárost, s már a varázslatos Szentendrei-sziget mellett siklik hajónk.

Budapesttől távolodva egyre frissebb a levegő, végre tiszta, „vízillatú” a Duna, s hamarosan feltűnik Szentendre. A folyóparti kisvárosban a keskeny, már-már sikátorszerű, macskaköves utcákon felüdülés a séta. A kultúra kedvelői is megtalálják itt számításukat, hiszen „beugorhatnak” a Szentendrén élő majd kétszáz képző- és iparművész egy-egy kiállítására, s mindig érdekességgel szolgál a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Magyarország népi építészetét és hagyományos népi életmódját bemutató skanzen. De érdemes itt felkeresni a Gyémántmúzeumot, a Marcipánmúzeumot vagy éppen a Bormúzeumot, ahol még kóstolóra is számíthat a turista. Aki pedig nem Szentendrén akarja eltölteni a napot, az továbbhajózhat Vácig, ahol a háromszög alakú barokk főteret és az azt körbeölelő, szinte kivétel nélkül műemléki védettség alatt álló házakat érdemes feltétlenül megtekinteni.

A Vácra érkező kirándulók megcsodálhatják az irgalmas rendi kórház és kápolna, valamint a Városháza és a görög templom épületét. Vác talán legismertebb nevezetessége a Nagypréposti Palota kőkapuja és a székesegyház. A Vácnál is „feljebb” utazók legközelebb a természeti adottságai és reneszánsz kori műemlékei miatt világhíres Visegrádon szakíthatják meg utazásukat. Visegrádon járva megmártózhatnak a lepencei strand negyvenfokos gyógyvízzel feltöltött medencéiben és a Duna-öbölben is, a sportot kedvelők pedig téli-nyári bobpályán száguldozhatnak vagy minigolfozhatnak. Az sem jár rosszul, aki Nagymarosig hajózik. Itt látható például a Dunakanyar egyetlen ma is álló középkori egyházi műemléke, egy római katolikus templom tornya. A túrázók a Remete-barlang felé vehetik az irányt, akinek pedig van hozzá energiája, felkapaszkodhat a 482 méter magas Hegyes-tetőre, ahol a kilátóból páratlan látványt nyújt a Dunakanyar, a Börzsöny hegység és a Pilis vonulata. A szomszédos Kismarosról erdei vonatozásra indulhatunk: a több mint százéves vonalon – amit eleinte a Börzsöny erdeiben kitermelt fa, majd később a kőfejtőkből származó sziklatömbök szállítására használtak – remek túrát tehetünk Királyrétig.

A Budapestről induló kirándulóhajóval Esztergomig is eljuthatunk, ahol csak időnk és energiánk szab határt a városnézésnek – egymást érik itt a látnivalók. A fő nevezetesség természetesen a lenyűgöző Bazilika s mellette a híres Bakócz-kápolna. A Bazilikát érdemes a „pincétől a padlásig” végigjárni: a templom alatti kriptában a középkori főpapok síremlékeit, az óegyiptomi stílusban készült, kör alakú sírboltban pedig az esztergomi érsekek temetkezési helyét tekinthetik meg a látogatók, „fent”, a kupolát körbeölelő teraszról pedig páratlan kilátás nyílik a Börzsönyre, a Visegrádi-hegységre, a Pilisre, a Gerecsére és a távoli, felvidéki hegyekre. Esztergomban járva a város kanyargó utcái, tarka tetős házai, templomtornyai, az esztergomi vár, a török dzsámik és fürdők maradványai remek hátteret adnak a sétához. S mielőtt újra hajóra szállnánk, hogy visszatérjünk a fővárosba, átsétálhatunk a Mária-Valéria hídon Szlovákiába – mondjuk egy knédliuzsonna kedvéért.

Keresse legfrissebb számunkat az újságárusoknál!

 Konferencia ajánló:


www.uzletikonferencia.com

Utazgató BLOG

7 milliárd dollárral jobb...

Ha valaki járt már Los Angelesben annak nem kell bemutatni a várost…! Illetve mégis hiszen 2004 óta teljes metamorfózison esett át, ami ennyi pénzből azért nem elképzelhetetlen. Nézzük csak röviden, hogy mire lehet elkölteni 1500 milliárd forintot!? Pontosan arra, ami például Magyarországon, de egész kelet-európában a századforduló –a 19. század és a 20. fordulója- szintjén ragadt! Ez a közlekedés. Vegyük szépen sorra: LAX: a világ egyik kultikus reptere...


Tovább a BLOG-ra >>

 

 

Utazási ajánlat

Foglalja le álmai utazását az Agoda szálláskereső rendszerével!

Foglalja le álmai utazását az Agoda szálláskereső rendszerével!

Csak pár kattintásra van álmai utazásától! Foglalja le itt, és akár már holnap indulhat! Tovább >