Szenvedélyes sielőként évről évre visszatérek erre a csodálatos helyre. Izgatottan várom, hogy a következő szezonban vajon milyen meglepetés érhet még, ugyan is minden évben találok valami újdonságot. Egyszer egy újabb felvonót, máskor egy új pályát; a folyamatosan épülő hatalmas szállodákról nem is beszélve.
Sokan nem is sejtik, hogy a szomszédunkban milyen kincs lapul. Szegedtől mindössze 530 kilométerre található Szerbia legnagyobb és az itteniek által is legkedveltebb síparadicsoma, Kopaonik. A röszkei határátkelőtől végig autóúton lehet haladni az utolsó egy órát leszámítva, ami kis falun, városon át vezet. A hegy lábánál egy fábol készült, nagy kapu, Nacionalni Park Kopaonik (Kopaonik Nemzeti Park) felirattal jelzi, hogy jó felé járunk. Onnan már csak 18 kilométer felfelé, enyhén szerpentines úton. Ez a hossz hóviharban és ködben egy örökkévalóságnak tűnik, napos időben viszont hólánc nélkül is könnyen megjárható. A hegy 1650 és 2017 méter között fekszik, legmagasabb pontja a Pančićev Vrh (a helyiek csak „Páncsicsnak”-nak hívják), ami festői szépsége miatt jelentősen emeli a közeli szállások értékét, ha az ablakukból rálátás nyílik a csúcsra. Általában dermesztő hideg van odafenn, de a kilátásért megéri felmenni – aki már egyszer járt ott, biztosan megfordul még párszor.
Összesen 44 kilométernyi pálya van, amely minden nehézségi fokozatot magába foglal. Ezek közül az én kedvencem a Duboka, ami szerbül mélyet jelent. Egyrészt azért siklok le szivesen, mert egy gyönyörű útvonal a Pančićev Vrhtől egészen egy lankás völgybe, kezdetben piros majd észrevétlenül átmegy kék, azaz könnyű pályává. Másrészt útközben, a hóval borított fenyőfák között bújik meg az egész hegy leghangulatosabb pihenőhelye, a Vučja staza (Farkas pálya). Ilyesztő neve ellenére egy igen kedvelt kis étterem, ahol a a kimerült sielő feltöltődhet. Ha az idő engedi akár nyugágyakban is kényelembe helyezheti magát. Ilyenkor nincs is kellemesebb egy jó fűszeres forralt bornál vagy, aki megéhezett, ajánlom figyelmébe a szerb specialitást, a csevapot kajmakkal és egy jó adag hagymával. Fontos megjegyeznem, hogy itt tényleg te vagy a vendég és nem küldenek el, ha már nem fogyasztasz semmit. Sajnos ezt a rossz szokást az olasz és osztrák síterepeken már sokszor tapasztaltam.
A kiadós ebéd után jöhet a fekete pálya, csak, hogy lemozogjuk a felesleges kalóriát. Nagyon szeretem Kopaonikban azt, hogy nem kell gyalogolni, autóba ülni, ha át akarsz menni egy távoli felvonóra. Minden össze van kötve egymással. Egyszerűen átcsúszunk egyik pályáról a másikra, miközben lélegzetelállító tájakon siklunk keresztül. Tisztások, erdők, ösvények váltják egymást, észre se veszed és a hegy másik oldalán találod magad. Eltévedni nem lehet, mert minden láthatóan ki van táblázva, és egyértelműen ki van jelölve a sípálya, nem tudsz letérni róla. Egyedül az okozhat gondot, ha valakivel kommunikálni próbálsz. Ugyanis nem igazán vannak még hozzászokva a nyugati turistákhoz, így az angolt is csak a síoktatók, a pincérek illetve a szálloda személyzete beszéli. (Nem kell megijedni, ha valaki hangosabban szól rád, ilyen az ő temperamentumuk.) A szálláshelyekben sincs semmi kivetni való. Egytől egyig igényes pályaszállás. Megtalálható itt az ötcsillagos wellness hotelektől kezdve a szolid hétvégi házig, a puccos villáktól az önellátó apartmanokig minden. Ki-ki saját kedvére válogathat belőlük.
