A brunch bája

Arany és fekete – Araz étterem, Continental Hotel Zara

A brunch bája

Vasárnapi büféebéd összeállításunkban ezúttal két, wellness-szel kombinált változatot mutatunk be olvasóinknak.

Az Araz étteremben nem csak a színek, a dizájn is azt jelzi: jó helyen vagyunk. Budapest egyik legújabb étterme úgy képes trendi és egyben elegáns lenni, hogy közben nem esik agyakori pesti hibába, amikor a személyzet magát túlságosan komolyan véve teszi feszengőssé
a hangulatot. A Dohány utcai Arazban minden és mindenki a helyén van, Barka Áron séf is, aki a franciaországi évek után a legmagasabbra tartott gasztronómiai kultúra fogásait igyekszik ötvözni a magyar konyha minőségi áramlataival. Kifejezetten sikeresen. Ezt tükrözi
az élettel teli ízeket felvonultató vasárnapi brunch is, ahol hétről hétre négy konyha – az lasz, a francia, a keleti és a magyar – valamelyikének ízeit próbálhatják ki a vendégek, miközben egy fiatal dzsesszistákból álló trió kellemes muzsikáját élvezhetik. Ízleljük meg a házi készítésű kecskesajtos tortellinit, vagy az aszalt szilvás báránycsülköt, netán a Bresserie csirkemellet körtével és rokforttal gratinírozva, és feltétlenül keressük fel a desszertes pultot is. Biztosak lehetünk abban, hogy az Arazban mindegyik konyhából a legjobb falatokat kóstolhatjuk, miközben a család legkisebb tagjait a gyereksarokban szórakoztatja a
szakképzett felügyelő. Ebéd előtt pedig a szálloda legfelső emeletén belső és külső medence várja a fürödni vágyókat.

Ár: 5900 Ft/fő (5 éves korig ingyenes, 12 éves korig 50% kedvezmény), korlátlan italfogyasztás a ház boraiból, narancsléből, ásványvízből és limonádéból

Wellness-gasztronómia – Abacus Business & Wellness Hotel

Budapesttől mindössze 20 percnyi autóútra található Herceghalom és a település tavaly megnyílt szállodája, az Abacus, melynek étterme még télen is a tavaszt idézve várja vendégeit. A hatalmas ablakokkal ellátott, télikertszerű étteremből tökéletes kilátás nyílik a gondosan ápolt parkra és a méltóságteljes fákra, amelyek még zord idő esetén is élettel töltik meg környezetüket. A modern berendezésű étteremben, a központi elhelyezkedésű tálalópulton, a hagyományos fém ételtartó-tálalók helyett, mutatós fehér kerámiatálakon kínálják a tematikus brunchok ínycsiklandó fogásait. Farsang idején a könnyű ragulevest,
a káposztával, burgonyapürével kínált libacombot, az ízletes marhapörköltet. A rendkívül finom fánkot lekvárral, és a desszerteket, valamint a többféle gyümölcsöt. Ha már mindent megkóstoltunk, vár minket a szálloda két medencéje – hotel kategóriában az úszómedence
kifejezetten nagynak számít –, és a szaunák, hiszen az Abacus Brunch egyik vonzereje éppen az Abacus Spa ingyenes használatában rejlik.

Ár: 4990 Ft/fő (5 éves korig ingyenes, 6–12 éves kor között 50% kedvezmény), korlátlan ételfogyasztás, ingyenes wellnesshasználat.

Keresse legfrissebb számunkat az újságárusoknál!

 Konferencia ajánló:


www.uzletikonferencia.com

Utazgató BLOG

7 milliárd dollárral jobb...

Ha valaki járt már Los Angelesben annak nem kell bemutatni a várost…! Illetve mégis hiszen 2004 óta teljes metamorfózison esett át, ami ennyi pénzből azért nem elképzelhetetlen. Nézzük csak röviden, hogy mire lehet elkölteni 1500 milliárd forintot!? Pontosan arra, ami például Magyarországon, de egész kelet-európában a századforduló –a 19. század és a 20. fordulója- szintjén ragadt! Ez a közlekedés. Vegyük szépen sorra: LAX: a világ egyik kultikus reptere...


Tovább a BLOG-ra >>

 

 

Utazási ajánlat

Foglalja le álmai utazását az Agoda szálláskereső rendszerével!

Foglalja le álmai utazását az Agoda szálláskereső rendszerével!

Csak pár kattintásra van álmai utazásától! Foglalja le itt, és akár már holnap indulhat! Tovább >