43 helyszínen zajlik a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál

A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) a tavalyi sikerével a közép-európai térség legnagyobb összművészeti prémiumfesztiváljává nőtte ki magát – hangsúlyozta Káel Csaba, a BTF-et szervező operatív testület elnöke a fesztiválbeharangozó tájékoztatójában. Hangsúlyozta, hogy a BTF-et idén azért rendezik meg az eddigieknél később, mert kapcsolódni tudnak Prága és Bécs hasonló fesztiváljaihoz. Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint az áprilisi időponttal a fesztivál jóval nagyobb számú külföldi látogatót vonzhat. Megjegyezte: fontos, hogy a külföldi kommunikációban részt vegyen a Magyar Turizmus Zrt., mint ahogy tette az elmúlt hónapokban is. Rengeteg külföldi marketingaktivitással népszerűsítették a fesztivált, például óriásplakátokkal a Ausztriában, online kampányokkal Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban. A fesztivál megnyitójára legalább harminctagú nemzetközi sajtócsoportot hívtak meg, hogy segítségükkel szélesebb a külföldi érdeklődők számára is bemutathassák Budapest és a kulturális élet szépségeit.

Az idei BTF fókuszpontjai Liszt öröksége és az olasz kultúra lesznek, és ezúttal is megrendezik a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót. A fesztiválra olyan világsztárok látogatnak Budapestre, mint Sinéad O’Connor, David Sanborn, Vladimir Ashkenazy, Elina Garanca, vagy a világzene terén Dhafer Youssef és Nishat Khan. A hazai kiválóságok közül fellép mások mellett Ránki Dezső, Fassang László, Dresch Mihály, Balogh Kálmán és Lukács Miklós is.
Káel Csaba kiemelte, hogy a liszti örökség és az olasz kultúra által kijelölt idei fókuszpontok jegyében bemutatják Paolo Micciche DanteXperience című művét, amely Dante Isteni színjátékát és Liszt monumentális Dante-szimfóniáját házasítja össze egy crossover-produkcióban. A fesztivál Liszt kortársa és barátja, a 200 éve született Mosonyi Mihály, valamint a 100 éve elhunyt Goldmark Károly munkássága előtt is tiszteleg. Az olasz-tematika jegyében a neves olasz bariton, Leo Nucci Verdi-áriaesttel érkezik, míg honfitársa, Mario Brunello Haydn művei mellett egy különleges csemegét, Nino Rota gordonkára írt darabját is műsorra tűzi. A világ legrégebbi működő operaháza, a nápolyi Teatro di San Carlo egy másik Verdi-művet, a Luisa Millert hozza el a magyar közönségnek, a Magyar Állami Operaház pedig az olasz komponista klasszikusát, az Aidát bújtatja új köntösbe az Erkel Színházban, Mohácsi János rendezésében.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője, a fesztiválszervező operatív tanács tagja az idei újdonságok közül felhívta a figyelmet a Nemzeti Múzeum lépcsőin és parkjában tartandó zárókoncertre, amelyen kórusok és a fesztiválon fellépett művészek búcsúztatják a BTF-et. A városban nyolc piros „fesztiválkockát” helyeznek el, amelyekhez különböző programok kapcsolódnak, a Szabó Ervin Könyvtár előtti például „szavalódobozzá” alakul a költészet napján, április 11-én.

A fesztiválon bemutatják Novák Ferenc legendás Magyar Menyegzőjének 25 év után felújított változatát, Budapestre látogat a világ egyik vezető kortárs táncegyüttese, az NDT, és Wayne McGregor, valamint a Frenák Pál Társulat legújabb alkotása is látható. Az Oscar-díjas magyar operatőr, az idén 85 éves Zsigmond Vilmos fotóiból a Ludwig Múzeumban nyílik kiállítás, a Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum fesztiválon nyíló tárlatai Erdély kulturális hagyatékát mutatják be, míg a Mátyás-templom és a Budapesti Történeti Múzeum közös kiállítása a nagy múltra visszatekintő egyházi műemlék történelmébe ad betekintést.

A fesztiválon több tucat helyszínen zajlanak majd az események: a Művészetek Palotája mellett a Magyar Állami Operaház, a hozzá tartozó Erkel Színház, a Zeneakadémia, a Budapest Music Center, a Bálna Budapest, a Pesti Vigadó, az A38 Hajó, a Nemzeti Színház, valamint több fővárosi színház és múzeum is kiemelt programhelyszín lesz.

Bővebben: www.btf.hu

Legyél az első hozzászóló "43 helyszínen zajlik a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*