2011-ben is Dániában van a világ legjobb étterme

Továbbra is verhetetlen a Rene Redzepi Nomája

A közel nyolcszáz szakmai szavazat alapján immáron másodszor a dán Noma étterem nyerte el a "World's 50 Best Restaurants" nagydíját.

Noma ChefNoma séfe:
Rene Redzepi

 A kopenhágai Christianshaw kikötőben egy felújított hangárban berendezett, külsőségekben puritán intézményt a fiatal Rene Redzepi séf vezeti, aki ezzel a díjjal véglegesen átvette a spanyol és francia kollégáitól a stafétabotot, vagy inkább a fakanalat, a progresszív gasztronómia területén. A skandináv tradíciónális konyhát kortárs szemléletben átköltő szakács a helyi és a szezonális alapanyagokra építi fel az étlapját és a több év óta tartó siker bizonyítéka, hogy az éves nyári vakációig már minden asztal elkelt. A szerencséseknek a 7 fogásos menüsorért pedig több, mint 35.000 forintot kell leróniuk ital nélkül...

Szöveg: László Attila Fotó: CNoma

Keresse legfrissebb számunkat az újságárusoknál!

 Konferencia ajánló:


www.uzletikonferencia.com

Utazgató BLOG

7 milliárd dollárral jobb...

Ha valaki járt már Los Angelesben annak nem kell bemutatni a várost…! Illetve mégis hiszen 2004 óta teljes metamorfózison esett át, ami ennyi pénzből azért nem elképzelhetetlen. Nézzük csak röviden, hogy mire lehet elkölteni 1500 milliárd forintot!? Pontosan arra, ami például Magyarországon, de egész kelet-európában a századforduló –a 19. század és a 20. fordulója- szintjén ragadt! Ez a közlekedés. Vegyük szépen sorra: LAX: a világ egyik kultikus reptere...


Tovább a BLOG-ra >>

 

 

Utazási ajánlat

Foglalja le álmai utazását az Agoda szálláskereső rendszerével!

Foglalja le álmai utazását az Agoda szálláskereső rendszerével!

Csak pár kattintásra van álmai utazásától! Foglalja le itt, és akár már holnap indulhat! Tovább >